Óvodai beíratás a 2016/2017. nevelési évre

Szerző: IT  //  Kategória: Archívum, Szülőknek

Beíratás helye:
Mészöly Gedeon Református Általános Iskola és Óvoda
8088 Tabajd, Dózsa Gy. u.1. 06-22/594- 078

Beíratás időpontja:
2016. április 14-15.( csütörtök-péntek) 8.00-16.00 óra.

A szülő köteles beíratni gyermekét a hirdetményben meghatározott időpontban!

  • Be kell íratni minden gyermeket, aki 2016. augusztus 31-ig betölti a harmadik életévét, ugyanis a nevelési év kezdő napját (2016. szeptember 1-jétől) legalább napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni!
  • Amennyiben az óvodai nevelésre kötelezett gyermek óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, arról a szülő köteles a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.
  • Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a felvételi körzetben lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.
  • A beíratás azon gyermekeknek is szól, akik a 2016/2017. nevelési évben töltik be a harmadik életévüket.

A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok, melyeket a beiratkozáskor be kell mutatni:

  • a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót (születési anyakönyvi kivonat és személyi igazolvány) és lakcímet igazoló hatósági igazolványt (lakcímkártya), – állandó bejelentett lakcím hiányában a tartózkodási hely igazolása – lakcímkártyával,
  • a gyermek TAJ kártyáját,
  • esetleg keresztelési emléklapja (amennyiben a gyermeket megkeresztelték),
  • az étkezési térítési díj megállapításához a gyermekvédelmi kedvezményről, tartós betegségről, három vagy több gyermek nevelése esetén a családi pótlék folyósításáról szóló igazolások,
  • nyilatkozat a közös szülői felügyeleti jog gyakorlására (2014. március 15-től hatályos a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény XVIII. fejezet – A szülői felügyelet gyakorlása – előírásai az irányadók) – 3. számú melléklet, (előre igényelhető az iskolában).

A jelentkezési lapok a beiratkozás napján, a helyszínen tölthetők ki, melyet személyesen lehet átadni.

Előzetes egyeztetéssel, szeretettel látjuk Önt és kedves gyermekét tapasztalatszerző látogatásra, melyen megismerkedhet az óvodában folyó munkával és a dolgozókkal. (Óvoda, 8088 Tabajd, Petőfi u. 3. 06-22/353- 330)

Mészöly Gedeon Református Általános Iskola és Óvoda

Iskolai beíratás a 2016/2017. nevelési évre

Szerző: IT  //  Kategória: Archívum, Szülőknek

Beiratkozás helye:
Mészöly Gedeon Református Általános Iskola és Óvoda
8088 Tabajd, Dózsa Gy. u.1. 06-22/594- 078

Beiratkozás időpontja:
2016. április 14-15. (csütörtök-péntek) 8.00-16.00 óra.

A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok, melyeket a beiratkozáskor be kell mutatni:

  • a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót (születési anyakönyvi kivonat és személyi igazolvány) és lakcímet igazoló hatósági igazolványt (lakcímkártya), – állandó bejelentett lakcím hiányában a tartózkodási hely igazolása – lakcímkártyával,
  • a gyermek TAJ kártyáját,
  • esetleg keresztelési emléklapja (amennyiben a gyermeket megkeresztelték),
  • az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolás, ami lehet:
    – óvodai szakvélemény,
    – nevelési tanácsadás keretében végzett iskolaérettségi szakértői vélemény,
    – sajátos nevelési igényű gyermekek esetében a Szakértői Bizottság szakértői véleménye,
  • nyilatkozat a közös szülői felügyeleti jog gyakorlására (2014. március 15-től hatályos a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény XVIII. fejezet – A szülői felügyelet gyakorlása – előírásai az irányadók) – 3. számú melléklet, (előre igényelhető az iskolában),
  • a diákigazolványhoz szükséges azonosító nyomtatványt, ez az  ún. NEK-adatlap, (Okmány Irodában kell igényelni)
  • 1400 Ft a diákigazolványra,
  • az étkezési térítési díj megállapításához a gyermekvédelmi kedvezményről, tartós betegségről, három vagy több gyermek nevelése esetén a családi pótlék folyósításáról szóló igazolások.

A jelentkezési lapok a beiratkozás napján, a helyszínen tölthetők ki, melyet személyesen lehet átadni.
A tanulók felvételéről az általános iskola igazgatója a Rendeletben foglalt eljárásrend szerint dönt. A felvételről szóló írásbeli tájékoztatót vagy az elutasításról szóló határozatot az iskolaigazgató május közepéig küldi meg a szülő részére.

A leendő első osztályosokat szeretettel várjuk Iskolanyitogató foglalkozásra 2016. április 5-én, kedden 9 órakor. Ezen a foglalkozáson megismerkedhetnek az iskolával, a tanító nénikkel, betekintést nyerhetnek az első osztályosok életébe.

Mészöly Gedeon Református Általános Iskola és Óvoda

Januári-februári programok

Szerző: IT  //  Kategória: Események, programok

Kedves Szülők!

Íme a januári-februári programok!

  • január 15. péntek: nyílt óra a 6. osztályban a pedagógusok számára. A többi osztály ezen a napon 8:45-re érkezik.
  • január 16- szombat: felvételi vizsga a 8. osztályos tanulók számára
  • január 22. péntek: I. félév vége, jan.25-től új órarend
  • január 25. hétfő: színházlátogatás Bicskén a bérletesekkel
  • január 29. péntek: Tanítás nélküli munkanap. Pedagógusoknak félévi nevelési értekezlet
  • február 1. hétfő: Diákönkormányzati gyűlés
  • február 1-5: félévi szülői értekezletek az osztályokban
  • február 7. vasárnap: családi istentisztelet. Szolgál az 5-6. osztály.
  • február 8. hétfő: farsangi játékdélután, meghívottak a nagycsoportosok
  • február 12. péntek: farsangi bál!!!

Tisztelettel:
az iskolai munkaközösség

Ádventi programok, információk

Szerző: IT  //  Kategória: Események, programok, Archívum

Néhány információ a következő két hétről:

  • december 11-én, pénteken adventi mozidélutánt rendezünk délután 2 órától 4 óráig. Erre az alkalomra szeretettel várjuk a kedves felajánlásokat (pop corn, szörp, rágcsálnivaló). Köszönjük!
  • December 12-én, szombaton a csütörtöki órarend szerint tartjuk meg az első tanórát. Második tanórában a karácsonyi műsor szövegpróbája lesz, így kérünk gyermeket, hogy addigra felkészülten jöjjön. A 3-4. órában barkácsolunk, az adventi vásárra készülünk. Ezen a napon étkezés nem lesz, a gyerekek hozzanak magukkal tízórait. 12 órakor haza mehetnek a gyerekek, mert MINDENKIT visszavárunk az adventi SZERETETVÁSÁRra a kultúrházba!
  • December 16-án, szerdán délelőtt az alsó tagozat Székesfehérvárra megy színházlátogatásra, melynek belépőjét a gyerekek a Szülői Munkaközösségtől kapták karácsonyi ajándékként. Ezúton is nagyon köszönjük az SZMK-nak. A programra külön busszal megyünk, melynek várható költsége 500 Ft / gyermek.
  • A szünet előtti utolsó tanítási nap december 18. péntek. Ezen a napon első órában "osztálykarácsonyozunk", második órában a templomban tartjuk a karácsonyi műsor főpróbáját, harmadik órától pedig Szentcsaládjárásra indulunk. Kérjük, aki szívesen fogadná az osztályokat, az osztályfőnöknél jelezze!
  • December 24-én, csütörtökön 14 órától a Református templomban a gyerekekkel ünnepi istentisztelet keretében karácsonyi műsorral szolgálunk. Várunk mindenkit szeretettel!

Kérdéssel nyugodtan forduljanak hozzánk!

Áldott készülődést kíván:
az iskolai munkaközösség

Családi istentisztelet Advent első vasárnapján

Szerző: IT  //  Kategória: Események, programok, Archívum

Kedves Szülők, Tanulók, Családtagok, Tabajdiak!

Szeretettel hívunk és várunk mindenkit a 2015. november 29.-én, vasárnap 10 órakor tartandó családi istentiszteletünkre. Szolgál: az 1-2. osztály. A helyszín a Mészöly Dezső Művelődési Központ.
Tanulóink számára az alkalom kötelező. Amennyiben mégsem tudnak részt venni, azt a Szülők előre jelezzék az osztályfőnöknél!

Ez az első adventi vasárnap is egyben, így az istentisztelet után gyújtsuk meg együtt a falu adventi koszorúján az első gyertyát!

Tankönyvosztás, tanévnyitó

Szerző: admin  //  Kategória: Archívum

 

Kedves Szülők, Tanulók!

Nyakunkon a tanévkezdés. Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a tanévnyitó ünnepséget 2015. augusztus 30-án, vasárnap 10 órai kezdettel tartjuk a tabajdi Református templomban. A tanév első tanítási napja 2015. szeptember 1-je, kedd.

 

A tankönyvosztás időpontja:

augusztus 31. hétfő, 10.00-12.00 óráig.

Valamint tájékoztatnánk Önöket, hogy az iskola rendezése, takarítása közben selejtezésre kerülnek tárgyak, amiket 2015. augusztus 28-án, pénteken és 31-én, hétfőn kiárusítunk.

Tisztelettel:

az iskola munkaközössége